Közzétéve: 2023. március 16.
Ez a cikk 2023. 07. 28-án frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ideiglenes felvételi jegyzék a 2023/2024. tanévre

Kedves Nyolcadikos Felvételizők!
Kedves Szülők!

Lentebb közöljük a Budapesti Montessori Általános Iskola és Gimnázium ideiglenes felvételi jegyzékét.

Felhívjuk szíves figyelmét/figyelmedet, hogy a jegyzékben elfoglalt hely NEM VÉGLEGES, a rangsorban elfoglalt helyről a tanuló LÉNYEGESEN ELŐBBRE KERÜLHET és felvételt nyerhet intézményünkbe.

Amennyiben a Montessori diákja szeretnél mindenképpen lenni javasoljuk, hogy módosítsd jelentkezési sorrendedet és iskolánkat első helyen jelöld meg!

Módosítási időszak: 2023. március 21-23.

A középfokú felvételi eljárásban 2023. március 21-23. között lesz lehetőség a módosított jelentkezések előállítására a KIFIR rendszerben:

  • A középfokú felvételi eljárás során a felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak egy alkalommal lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk módosítására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell előállítaniuk.
  • A módosítás során a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje megváltoztatható (de tanulmányi terület nem törölhető). Emellett új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, ám csak olyan középfokú iskolában, amely a tanulói adatlapon már korábban is szerepelt, és csak az érintett középfokú iskola erre kijelölt képviselőjével történt előzetes egyeztetés alapján. Az egyeztetés tényét a középfokú iskolának az eredetileg benyújtott jelentkezési lapon fel kell tüntetnie.
  • Új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet a módosító tanulói adatlapon megjelölni. Nem lehetséges továbbá a tanulói adatlapon szereplő tanulmányi terület törlése sem.
  • A módosító tanulói adatlap elektronikus formában történő beküldésével a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.

Mikor érdemes élnie a tanulónak a módosítás lehetőségével?

Évről évre tapasztalható, hogy ebben az időszakban a jelentkezők egy része a bizonytalanabbnak ítélt iskolákat/tanulmányi területeket hátrébb, míg a biztosnak tűnő lehetőségeket előrébb sorolja. Ezen döntés meghozatala előtt célszerű megfontolni a következőket.

  • A jelentkezők rangsorolásának algoritmusa kizárja annak a lehetőségét, hogy az adott intézmény adott tanulmányi területéről egy jelentkező kiessen pusztán azért, mert az adott tanulmányi területet későbbi helyen jelölte meg. Egy adott iskola adott tanulmányi területén egy jobb teljesítményt elért tanulót, ha őt még nem vették fel egy általa inkább preferált (előrébb sorolt) másik tanulmányi területre, nem előzhet meg a felvételnél egy itt rosszabb eredményt elért tanuló. A rangsorból való kiesésnek két oka lehet: az egyik, hogy az illetőt egy általa magasabbra rangsorolt helyre már felvették, a másik, hogy az adott tanulmányi területre a felvehetők létszáma nála jobb felvételi eredménnyel rendelkező tanulókkal már betelt.
  • A jelentkező számára a módosítás lehetősége akkor lehet fontos, ha a felvételik során az egyes iskolákban szerzett tapasztalatai alapján esetleg megváltozott a saját felvételi elképzelése. Inkább más helyre szeretne elsősorban bejutni (és ha több helyre is felvennék, a saját választása, a tanulmányi területek között általa felállított sorrend lesz a döntő), illetve még inkább azért, mert lehetősége van olyan új tanulmányi területeket is megjelölni, amelyekbe a bejutás esélye nagyobb.
  • A jelentkezők felvételi jegyzéke a módosító időszakban kiegészülhet tehát olyan tanulókkal, akik a megjelölt új tanulmányi területen az elért eredményük alapján a rangsorban előrébb szerepelnek, mint a normál jelentkezési időszakban megjelölt tanulmányi területeiken.

Minden további információval állunk szíves rendelkezésükre!

Az ideiglenes rangsorral kapcsolatos kérdéseire titkárságunk ad választ 2023. március 20-tól (hétfő)

A lista az összes olyan tanulót tartalmazza, aki valahányadik helyen megjelölte intézményünket.

A táblázat jelenlegi eszközén hiányosan jelenhet meg!
Kérjük böngészőben tekintse meg.
FP: felvételi pontszám
R: rangsorban elfoglalt hely
E: nem nyert felvételt
Gyakran ismételt kérdések

A középfokú iskola a felvételi vizsgák befejezése után, legkésőbb a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott időpontig a honlapján nyilvánosságra hozza a jelentkezők felvételi jegyzékét. A nyilvánosságra hozott jegyzékben a jelentkező – ha nem ad meg jeligét – az oktatási azonosító számával szerepel, egyéb személyes adatai nélkül. A tanuló a jelentkezési lapjának megfelelő rovatában kizárhatja oktatási azonosítójának közlését, és helyette megadhatja azt a jeligét, amelynek alkalmazásával az általa elért eredmény kifüggeszthető. Az így megadott jeligék alkalmazásával kell a felvételi vizsga után a jelentkezők rangsorolását is nyilvánosságra hozni. 
A jegyzék teljes egészében nyilvános kell, hogy legyen. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 40. § (2) bekezdése szerint a felvételi jegyzéket tanulmányi területenként kell elkészíteni, valamennyi, az adott tanulmányi területre jelentkező feltüntetésével. A kizárólag egy adott tanuló eredményeinek lekérdezésére (megtekintésére) szolgáló lekérdező felületek ezt a feltételt nem teljesítik.
A jelentkezők felvételi jegyzéke a jelentkező azonosító adata (oktatási azonosító vagy jelige) mellett tartalmazza a jelentkezőnek a felvételi eljárásban elért összesített eredményét (összpontszámát) és az iskola által meghatározott rangsorban elfoglalt helyét. A rangsorban azoknak a tanulóknak az összpontszámát is fel kell tüntetni, akik nem feleltek meg az adott tanulmányi területen a felvétel feltételeinek. Figyelem! A középfokú iskola igazgatója által az iskolai felvételi eljárás befejezését követően tanulmányi területenként elkészített jelentkezők felvételi jegyzéke még nem a végleges felvételi eredményt tükröziAmennyiben az intézmény engedélyezi a módosító időszakban új tanulmányi terület felvételét, az az adott tanulmányi területen a felvételi jegyzéken megjelölt tanulói rangsor megváltozását eredményezheti.

Ha az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) a tanuló egyetlen adatlapját sem dolgozta még fel, akkor a programfelület lezárásáig (a jelentkezési határidő lejártáig) a jelentkező összes adata törölhető az elektronikus adatlapkitöltő rendszerből.

A tanuló postai úton beérkező adatlapja ebben az esetben nem kerül majd feldolgozásra (nem lesz érvényes jelentkezése). Amennyiben a jelentkezési lapo(ka)t szintén elküldték a választott iskolá(k)ba a tanulói jelentkezési lapot, úgy az érintett középfokú iskolá(ka)t a jelentkezés visszavonásáról írásban értesíteni kell.

Az ügyfélkapus regisztrációval előállított felvételi kérelmek esetében különösen figyelni kell arra, hogy a tanuló felvételi dokumentumai az elektronikus beküldés gombra kattintással automatikusan továbbításra kerülnek. A tanulói adatlap a Hivatalba, a jelentkezési lap(ok) a kiválasztott középfokú iskolákhoz. Az elektronikus beküldést követően a jelentkezési kérelem nem vonható vissza, ezért a felvételi lapok előállítását és elektronikus beküldését alapos megfontolás után végezzék el!

Amennyiben a tanulói adatlap feldolgozása már megtörtént, akkor mielőbb fel kell venni a kapcsolatot a megjelölt középfokú intézményekkel, és írásban tájékoztatni kell őket a jelentkezés visszavonásáról. A középfokú intézmények így a rangsoroláskor elutasítják majd a tanulót, helyet adva más jelentkezőknek.

A jelentkező számára a módosítás lehetősége akkor lehet fontos, ha a felvételik során az egyes iskolákban szerzett tapasztalatai alapján esetleg megváltozott a saját felvételi elképzelése. Inkább más helyre szeretne elsősorban bejutni (és ha több helyre is felvennék, a saját választása, a tanulmányi területek között általa felállított sorrend lesz a döntő), illetve még inkább azért, mert lehetősége van olyan új tanulmányi területeket is megjelölni, amelyekbe a bejutás esélye nagyobb. Új tanulmányi terület felvétele azonban - az érintett középfokú iskolával történt előzetes egyeztetés alapján - csak olyan középfokú iskolában lehetséges, amely a tanulói adatlapon már korábban is szerepelt. Az egyeztetés tényét a középfokú iskolába eredetileg benyújtott jelentkezési lapon kell feltüntetni. Új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet a módosító tanulói adatlapon megjelölni.

A középfokú iskola igazgatója a Hivataltól megkapott jelentkezők listájának felhasználásával – amely már tartalmazza a módosító időszakban az intézmény jóváhagyásával megjelölt új tanulmányi területekre beérkezett jelentkezéseket is – tanulmányi területenként elkészíti az ideiglenes felvételi rangsort. Az ideiglenes felvételi rangsort a KIFIR rendszerben úgy kell elkészíteni, hogy a jelentkezők listájában minden jelentkező neve mellé az igazgató beírja a felvétellel kapcsolatos döntését. Ha a jelentkező teljesítette a felvételi követelményeket, a neve mellé a felvételi jegyzékben elfoglalt helye szerinti sorszámot kell beírni. Ha a jelentkező nem teljesítette a felvételi követelményeket, a neve mellett a felvételi kérelem elutasítását az „E" betű alkalmazásával kell beírni. A középfokú iskola igazgatója az ideiglenes felvételi rangsorban – tanulmányi területenként – feltünteti a felvehető tanulók létszámát is.

A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 40. § (3) bekezdése szerint, a felvételi eljárásban az azonos összesített eredményt elérő tanulók közül a rangsoroláskor előnyben kell részesíteni a hátrányos helyzetű tanulót, ezt követően azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye az iskola székhelyének, feladatellátási helye szerinti járásának területén van, illetve akinek különleges helyzete ezt indokolja. A különleges helyzet mibenlétét az iskola pedagógiai programjában kell szabályozni. A rangsorolásra vonatkozó szabályokat a középfokú intézményeknek a felvételi tájékoztatójukban nyilvánosságra kell hozniuk.

A Hivatal az igazgatók által - tanulmányi területenként - meghatározott felvehető tanulói létszámnak megfelelően, és a módosító kérelmeket is figyelembe véve, a felvételi rangsorok alapján megállapítja, hogy melyik iskola kinek a jelentkezését fogadta el. Az intézményi listák beérkezését követően a Hivatal egy erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével állapítja meg, hogy a tanuló hová nyert felvételt (egyeztetett felvételi jegyzék). Ha ugyanannak a jelentkezőnek több felvételi kérelmét is elfogadták, a szoftver a tanulót az általa meghatározott sorrend szerint az első olyan tanulmányi területre helyezi el, amelyen az iskola jelezte, hogy felvenné, és egyben belefér a felvehető létszámba. Ezzel párhuzamosan azokról a tanulmányi területekről, amelyek a tanuló által megadott sorrendben hátrébb szerepelnek, a program törli a tanuló jelentkezését.

A jelentkezők rangsorolásának algoritmusa kizárja annak a lehetőségét, hogy az adott intézmény adott tanulmányi területéről egy jelentkező kiessen pusztán azért, mert az adott tanulmányi területet későbbi helyen jelölte meg. Egy adott iskola adott tanulmányi területén egy jobb teljesítményt elért tanulót, ha őt még nem vették fel egy általa inkább preferált (előrébb sorolt) másik tanulmányi területre, nem előzhet meg a felvételnél egy itt rosszabb eredményt elért tanuló. A rangsorból való kiesésnek két oka lehet: az egyik, hogy az illetőt egy általa magasabbra rangsorolt helyre már felvették, a másik, hogy az adott tanulmányi területre a felvehetők létszáma nála jobb felvételi eredménnyel rendelkező tanulókkal már betelt.

Nem. Ha ugyanannak a jelentkezőnek több felvételi kérelmét is elfogadták, a szoftver a tanulót az általa meghatározott sorrend szerint az első olyan tanulmányi területre helyezi el, amelyen az iskola jelezte, hogy felvenné, és egyben belefér a felvehető létszámba. Ezzel párhuzamosan azokról a tanulmányi területekről, amelyek a tanuló által megadott sorrendben hátrébb szerepelnek, a program törli a tanuló jelentkezését.

Ha az általános felvételi eljárás időszakában a tanuló nem nyert felvételt egyetlen középfokú iskolába sem, akkor használja ki az aktuális tanév rendjéről szóló rendeletben meghatározott rendkívüli felvételi időszakot. Ekkor a továbbtanulás intézése már egyénileg, közvetlenül a középfokú iskolákban való jelentkezéssel, egyeztetéssel történik. A rendkívüli felvételi eljárás már nem része a középfokú intézmények felvételi információs rendszerének (KIFIR), de a Hivatal segítséget nyújt azzal, hogy azoknak a középfokú iskoláknak az adatait, ahol a felvettek alacsony száma miatt rendkívüli felvételi eljárást kell kiírni, tájékoztatásul közzéteszi a honlapján. A rendkívüli felvételi eljárást kiíró középfokú iskolák adatai várhatóan május első hetétől lesznek elérhetőek a www.oktatas.hu honlapon.